Számít a véleményünk?

A médiából az ömlik ránk, hogy számít a véleményünk. Sőt bárhol megoszthatjuk nézeteinket, véleményünket. De tényleg számít?

Ezen a blogon én is a véleményemet írom le, de a másik blogom is gyakorlatilag a zenéről alkotott véleményem tükrözi. De számít ez?

Szeretné az hinni az ember, hogy igen, de valójában nem. Ma már annyi véleményt lehet olvasni az interneten, hogy eggyel több vagy kevesebb abszolút nem számít. Természetesen az emberek mindig kiválasztanak egy-két véleményvezért, akik véleménye közel áll az övékéhez és őket szívesen olvassák, hallgatják.

És természetesen vannak influencerek, akik úgy tűnik, hogy a véleményükből élnek. De ez sem igaz, ugyanis ők nem feltétlenül a saját véleményüket írják le, hanem azt amit a szponzoraik kérek illetve amitől a legtöbb követőt és így a legtöbb bevételt várják.

Tehát akármennyire is szeretném, szeretnénk, hogy számítson a véleményünk, sajnos ez nem így van.

Nem dohányzáshoz való jog

Ma Magyarországon minden 18-ik életévét betöltött személynek joga van dohányozni, a kijelölt dohányzóhelyek mellett az utcán is és néha ott is dohányoznak, ahol tilos. De a dohányzáshoz való jog magasabb rendű, mint a nem dohányzáshoz való jog?

A kijelölt dohányzóhelyekkel természetesen nincs gond, aki nem akar cigifüstöt szívni, nem megy a közelükbe. Az utca az egy komolyabb probléma, de a legnagyobb gond a buszmegállókkal van. De először térjünk ki az utcára.

Az utcán (sajnos) nem tilos dohányozni, a dohányosok élnek is ezzel a lehetőséggel, de azt már nehezen lehet elhinni, hogy annyira nem lehet figyelni a körülöttünk lévőkre, hogy ne fújjuk rájuk a cigerattafüstöt.

De a nyílvános dohányzás egyik leghihetetlenebb megnyílvánulása a buszmegállókban való dohányzás. Amikor a kedves dohányos a dohányozni tilos táblától 20 cm gyújt rá. Ez a dohányos bunkóság netovábbja, amikor úgy nem érdekli az a nem dohányzó 20-30 ember a buszmegállóba és nem menne arréb még 5 métert sem, ahol már szabályos, de semmiképpen sem intelligens dolog dohányozni. Jó lenne, ha ezen elgondolkodnának az emberek...

Úgy érzem, sikerült egy kicsit kiírni magamból a bunkó dohányosokkal való problémámat. Akinek inge, vegye nyugodtam magára.

Diplomás vagy értelmiségi?

Minden diplomás értelmiségi? És minden értelmiségi diplomás? Foglalkozzunk egy kicsit ezzel a kérdéssel!

A második kérdés talán kicsit egyszerűbb. Az értelmiséginek, mintegy definíció szerint, diplomásnak kell lennie, de ez nem azt jeleneti, hogy minden diplomás értelmiségit életet él. Illetve attól, hogy valaki nem diplomás, még élhet értelmiségi életet. Csak őt a diplomások nem szeretik értelmiséginek nevezni.

Mert mit is jelent értelmiségi életet élni? Én úgy gondolom, hogy az értelmiségi mindig törekedik saját műveltségének növelésére, mind a humán, mind a természettudományos műveltséget ideértve, valamint az értelmiség foglalkozik művészetekkel, legalább is élvezi a művészeteket, ha maga nem is végez művészeti alkotást vagy nem foglalkozik művészi előadással, amatőr szinten sem. Ebből az is következik, hogy értelmiségi életet, mint említettem, nem csak diplomás élhet.

És akkor foglalkozzunk a diplomás vagy értelmiségi problémával. Illetve a magasan képzett szakember vagy értelmiségi, vagy ami szerintem még rosszabb értelmiségi és véleményformáló értelmiségi kérdéssel.

Egyes, főleg bizonyos tudományterülethez tartozó, értelmiségiek (vagy diplomások?) előszeretettel nevezik a más tudományterületen dolgozókat magasan képzett szakembereknek. Nos, szerintem a magasan képzett szakember az, aki szakképzésben végzett és törekedik saját maga képzésére és különbözőképzésekre jár, a saját szakmájában. Azonban, fontos megjegyezni, attól, hogy valaki valamilyen területen szerez diplomát még nem válik automatikus az értelmiségivé, mert mint említettem azért tenni kell. Ők azok is, akik ha a nem az ő területükön dolgozókat értelmiséginek tekinti, akkor magát véleményformáló értelmiséginek gondolja. Nagyon sok ilyen véleményformáló értelmiségivel találkozva az emberben sajnos legtöbbször az a vélemény alakul ki, hogy "ez mekkora tuskó". Szerintem az értelmiségi létnek további feltétele, hogy az ember nem is szerény vagy ami szörnyű, de gyakori álszerény, de legalább van egy reális önértékelése és nem csak magát és a hozzá hasonló területen dolgozókat értelmiséginek.

Én, magamat értelmiséginek tartva, úgy gondolom, hogy akinek van diplomája és lehetősége volt magasabb szinten képezni magukat, azoknak kötelességük tovább gyarapítani saját műveltségüket, kötelességük, hogy művészetekkel foglalkozzanak. És ennek segítségével diplomásból értelmiségivé váljanak és tegyék ezt a társadalom javára. Nem kell itt nagy dolgokat tenni, de ha mindenki csak egy kicsit tenne azért, hogy jobb legyen, az egész ország élhetővé válna és meg vagyok róla győződve, hogy ezt a változást az értelmiségnek kell kezdenie.

Miért nincs közönség a komolyzenei koncerteken?

Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy szerintem miért nincs közönsége a komolyzenének? Hogy miért van az, hogy csak a nagy klasszikusokra vesznek jegyet az emberek? Hogy miért csak lézengenek az emberek a kortárszenei, sőt még a egy ismeretlen nem kortárs zeneszerző estjén is jó esetben bő félház van? Sőt egy kamarazenei koncertre is jó esetben 60 embert lehet elcsábítani? És legfőképp arról akarok írni, hogy miért nincsenek fiatalok a komolyzenei koncerteken? Hogy miért van az, hogy a komolyzenére fogékony közönség több, mint 90%-a 60 és a halál között van?

A fenti kérdések szerintem elég egyértelmű és egyszerű a válasz: az oktatás. És itt nem a közoktatásra gondolok, mert sajnos a mai magyar közoktatás a komolyzene megszeretetésén kívül még számos dolog megtanítására alkalmatlan. Tehát nem a közoktatás tehet róla, hanem a az alapfokú művészetoktatás, az alapfokú zeneoktatás.

És hogy miért mondom ezt? Ezt egy olyan példán keresztül magyarázom meg, amiben én is érintett vagyok!

Én is jártam alapfokú művészetoktatási intézménybe. Hivatalos zenei képzésem ezután véget ért, amit akkor sajnáltam, most már inkább örülök neki. De természetesen az autodidakta tanulást mind a mai napig folytatom. De térjünk csak vissza a zeneiskolámba, ahol tanultam. Ez egy eléggé magasan értékelt művészetoktatási intézmény és meglehetősen régóta, több mint ötven éve működik. Mind a kettő nagyon szép teljesítmény. De a legnagyobb teljesítmény amit a többi intézmény is a legjobban elismer a következő: ez alatt a több, mint ötven év alatt több, mint száz ember választotta a zenei pályát. Több, mint száz emberből lett zenész, zeneművész, zenetanár, karmester. Tehát ennyien foglalkoznak főállásban zenével, akik mind ebből az intézményből kerületek ki. Ez egészen elképesztő, hogy a zeneiskola fennállása alatt évente átlagosan több, mint két ember választotta zenét hivatásának. Ez több, mint egy szimfonikus zenekarnyi zenész, egyetlen zeneiskolától (nyilván az összetétel az nem szimfonikus zenekari, de ettől most tekintsünk el). Ez tényleg elképesztő.

De akkor mi lehet a probléma?

Ehhez meg kell vizsgálni, hogy hány koncertre járó embert nevelt ki ez az intézmény. Hány olyan embert nevelt ki az intézmény, aki akkor is elmegy egy koncertre, ha a zenekarban nem ül egyetlen ismerőse sem, ha nem egy komolyzenei sztár koncertezik, ha nem az a hangszer kap nagy szólót, amin ő is játszik vagy játszott, ha nem az ő hangszercsoportjához hangszerekből álló kamaracsoport koncertezik? Az ebből az intézményből az előző feltételeknek megfelelő koncertre járó emberek száma kettő. És ezek közül az egyik én vagyok!

Kedves barátaim, tehát ezért nincs a komolyzenének közönsége! Mert egy szimfonikus zenekarnyi zenészhez két hallgatót nevel ki a zeneoktatás. Ezért nincs fiatal közönség, mert azok akik befejezik a zeneiskolai tanulmányaikat, azok nem a koncerttermekben kötnek ki, hanem eltűnnek valahol az éterben vagy valahol máshol.

És amíg a művészetoktatási intézmények nem térnek át a művésznevelésről a közönség nevelésére, addig a komolyzene nem fog kiteljesedni és addig Magyarországon a komolyzene nem fogja elérni azt a közönségét, akinek igenis igénye lenne rá, csak ezt nem mutatják meg neki.

Blogindító

Ebben a blogban Hímessy Áron zenész, zeneszerző, zenebolond zenebohóc írja le gondolatait. Zenéről, kultúráról, közéletről és minden egyéb másról, ami éppen eszébe jut.

Ez nem egy rendszeresen vezetett blog lesz, csak akkor írok bele, ha valami oylasmi jut eszembe, amit feltétlenül szükségesnek érzek megosztani. Tehát az élet dolgaival kapcsolatos elmélkedéseim szintere lesz ez a blog.

Fogadjátok szeretettel.